Sokan vagyunk olyan életszakaszban, amikor alapvetően minden rendben van, de mégsem érezzük a helyén magunkat. Mindenki egészséges, nem nyomorgunk, nincsenek extra negatív események, de ennek ellenére nem vagyunk önmagunk. Mondhatnám, magunkon kívül vagyunk. Nem nagyon rossz, de nem is jó érzés. Valahol legbelül fáj és szenvedsz tőle, de tengeted a napokat. Néha kijön, akkor sírsz, kiborulsz valami piszlicsáré dolgon. Egy ideig ez elég a megnyugváshoz, utána újra kezdődik minden. Mélyen, sunyin és alattomosan.
Szüleiddel való viszony nyomorúságos, elváltak, őket hibáztatod a saját életedért. Nem találod a helyed. Saját házasságoddal is kínlódsz. Szeretitek egymást, de jön a szürkeség, megszokottság. Nincs cél, ha van, nincs pénz. Nincs akaraterő. Túlsúlyos vagy, de nem vagy képes kitartó lenni a fogyásban. Utálod magad. Feladod. Megannyi kudarc. Nem vészes, de sok kicsi sokra megy. Nincs rend az életedben. Amilyen vagy belül, tényleg olyan a környezet is. Soha nem érsz semminek a végére.
Na EZ AZ, amivel leszámolunk. Utánaolvasok, tájékozódom, meghallgatok másokat, tapasztalatot gyűjtök és kitörök. Ki a fényre, a jókedvbe. Magamat keresem, magamat szeretném szeretni és akkor jöhet mindenki más. Mert aki magát nem szereti, hogy várja el, hogy mások szeressék. Közhely, tudom, de egyre több közhelyet találok igaznak.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: